2010. szeptember 16., csütörtök

Őszi depresszió

   Ősszel, az időjárás hatásaink és az évkör metódusának megfelelően, egy kicsit leülünk, leállunk, elfáradunk. A modern társadalmakban a nyaralás után azonban ez egy aktív időszak, amikor komoly eredményeket akarunk elérni, és komoly terveket szövögetünk. A forróság és kitikkadás után azonban nem biztos, hogy ez a legjobb időszak a sikerek elérésére.

  A legnehezebb, hogy az oktatás, az iskola is ekkor kezdődik meg. Párássá válik az idő, és hol túl meleg, hol túl hideg van. Főként jellemző ez a mai kiegyenlítetlen időjárási viszonyokra. Nagyon nehéz ebben az időben frontátvonulásokkor koncentrálni, és kihívás a gyermeknek is ekkor bekapcsolódni egy új tanévbe.

  Az őszi depresszió egyik oka a fényekben keresendő. A legjobb, ha ezért energiatakarékos fénytesteket vásárolunk, és aktív időszakunkban, ha kell világítás mellett dolgozunk, tevékenykedünk. Természetesen ez nem mehet a környezet rovására, és egészségünket sem tehetjük ki a spórolás szellemének.


  Másik ok a színhatás a fényjátékon belül. Talán nem véletlen, hogy sárga, vörös, barna színekkel vesz körbe minket a természet ilyenkor, vagyis a meleg színekkel. Természetesen ősszel a fákon ezek sötétebb tónusát találjuk, de egy fokkal halványabb árnyalatban e színek behozhatók otthonunkba, és egész évben meleg környezetet teremthetünk.

  Nem elhanyagolható a vitaminpótlás sem. A szervezet ilyenkor szeret tartalékolni, így érdemes több C vitamint fogyasztani, illetve az őszi immunrendszer erősítő, vagy nyirokrendszeri tisztító kúrákat is megkezdeni. Ha tavasszal a bélrendszer takarítását elhanyagoltuk volna, most diétával és sporttal megtehetjük azt. Ezáltal a szervezet könnyebbé válik, és könnyebben megbirkózik a téli terhekkel. A C vitamin mellett nagy szerepe lehet az A vitaminnak, amely a fényérzékelést, látást befolyásolja, az E vitaminnak, amely a bőrt és a hőérzetet irányítja, illetve a B vitaminnak, amely az energia tartalékainkat, ellenállásunkat képviseli.

  Fontos az is, hogy mentálisan felkészüljünk az őszre. Kövesd az eseményeket, vagyis lehetőleg ne teljen el úgy nap, főként több nap, hogy legalább napi fél-egy órát ne töltenél kint a természetben, a fényben. Ez lehet bevásárlás, séta, kutyasétáltatás, vagy a gyermekeddel játszótérre kimenetel. Semmi esetre se legyen azonban buszozás, idegeskedés, rohanás közben ez, mert akkor nem tudunk kellő valóságában koncentrálni a természetre. Ez azért fontos, mert ekkor lassan, előttünk, élményszerűen történik az ősz, és köszönt be a tél, míg ha elhanyagoljuk az események követését, könnyen elsodródónak érezhetjük a helyzetet, és úgy gondolhatjuk, lemaradtunk valamiről, elrepült az idő.

  Az utolsó, és talán legfontosabb szempont az őszben, az a pihenő időszak elfogadása. Ha folyamatos pörgésre vágysz, akadályokkal kell szembenézned. Ősszel lehűl az idő, elindulni valahová sokkal lassabb, nehezebb. Ekkor már nyirkos hajjal nem indulhatsz utadra, a smink másképp áll, komolyabban fel kell készülnöd egy-egy napra, több meleg holmit kell csomagolnod, kabátot is vinned kell, vagyis az ősz, sok kihívást hoz, és ezt el kell fogadnod. A legjobb, ha ilyenkor követed a természet rendjét, és igyekszel minél többet pihenni, többször otthon maradni, és aludni. Nem kell az állatok téli álmát utánoznod, de nem árt azért békében lenned önmagaddal, és több pihenést adni saját magadnak! Ha mindezt megteszed, akkor számodra az ősz, egy csodás változás lesz, nem pedig, teher, és kikerülheted a depresszió oly gyakori jelenségét.

Nincsenek megjegyzések: